Hírek
2019. Február 13. 11:02, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Ápolt, segített, gondoskodott – kitelepítették, bebörtönözték, megfigyelték
Gróf Andrássy Ilona sorsát mutatta be az Emlékpont
Bár az emberek segítésének szentelte életét, a Rákosi- és a Kádár-rendszer mégis meghurcolta. Gróf Andrássy Ilona életútját és tevékenységét a hódmezővásárhelyi Emlékpont Női sorsok a szocializmusban című előadássorozatának nyitó eseményén Nagy Gyöngyi, a közgyűjtemény történésze mutatta be.
Az arisztokrata család felvidéki birtokán felnőtt Ilona orvos szeretett volna lenni, ezt azonban családja nem támogatta, így az érettségi vizsgát követően – egy főúri család lányától nem megszokott módon – egy porcelánüzemben dolgozott díjtalan gyakornokként.
Amikor 1939-ben a német és szovjet csapatok megszállták Lengyelországot, az onnan érkező menekültek ellátásában működött közre, s közben elvégezte a Vöröskereszt önkéntes ápoló- és műtősnői tanfolyamát, s tudását a budai sziklakórházban alkalmazta segítve az orvosok munkáját.
A háború lezárulta után családja Liechtensteinbe emigrált, Ilona azonban – mint később megfogalmazta –, a „kommunisták bosszantására” – itthon maradt. A két hónap építőipari fizikai munkát kivéve, állást biológiai laborokban, kutatóintézetekben vállalt laborasszisztensként, egészen 1952-ig, amikor főúri származása miatt a Hortobágyra telepítették ki, az ott töltött egy év során borjúnevelőként dolgozott.
A forradalom idején, 1956-ban sebesülteket ápolt, s részt vett az olasz és francia követségekre érkező segélyszállítmányok elosztásában. Utóbbi miatt 1957-ben letartóztatták és Kistarcsára internálták. A féléves szabadságveszést követően ismét dolgozhatott, ám nem sokáig: 1961-ben a szemináriumból eltávolított kispapok segítéséért, amelyben a külföldi követségek segélyszállítmányaira támaszkodtak, négy év börtönre ítélték. A teljes vagyonelkobzást azonban – vagyona nem lévén – nem tudta végrehajtani a kommunista hatóság.
A börtönéveket követően egy temetőőri lakásban lakott, ám ambíciói ekkor sem hagyták el, ötvennyolc évesen tett angol és német nyelvből felsőfokú nyelvvizsgát. Folyamatosan megfigyelték, s útlevelet is csak 1971-ben kaphatott, akkor nyílt alkalma felkeresni külföldön élő családját. Amikor halálának évében, 1990-ben felavatták dédapjának, a miniszterelnök Andrássy Gyula emléktábláját, életére visszagondolva Ilona így fogalmazott: „Csak azért is érdemes volt itthon maradni!”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
