Hosszú évek óta tart a Pongrátz Gergely, a Corvin-köz egykori legendás parancsoka kezdeményezésére létrejött Kiskunmajsai 56-os Múzeum által szervezett ’56-os Ifjúsági Tábor és az Emlékpont között az együttműködés, amely során minden nyáron felkeresik a középiskolás és egyetemista táborozók a vásárhelyi közgyűjteményt, amely hazánkban egyedülálló módon egy város történetén keresztül szemlélteti az 1945 és 1990 közötti időszakot – mondta el a keddi látogatás történetéről a házigazda intézmény vezetője, Miklós Péter.

Az idei háromtucat táborozó jelentős része a határon túlról érkezett fiatal, jó részük középiskolás, de vannak, akik az érettségi után is tartják a kapcsolatot társaikkal és nyaranta felkeresik Kiskunmajsát.

„Minden évben egy-egy gondolatfűzér köré szerveződik a tábor szellemisége ”- mondta el a tábort vezető Nahimi Péter, aki kifejtette: „Idén az 1956-os forradalom határon túli hatásait ás a közösségi cselekvés lehetőségeit és esélyeit helyezték az előadások középpontjába”.

A már többszöri részvételt maguk mögött tudó táborozók között van a felvidéki Somorjáról érkezett Izsóf Lucia, aki a pozsonyi Comenius Egyetem másodéves pedagógia szakos hallgatója, aki kiemelte: fontosak számára táborozás során kötött baráti kapcsolatok a magyarországi és más, határon túli fiatalokkal, és minden évben érdekes témákról hallhat a nyári napokban.

Miklós Péter intézményvezető A kommunista diktatúra a fiatalok ellen című előadásában két szegedi eseményt és annak következményeit elemezve felhívta a figyelmet, hogy a moszkovitának nevezett politikai szereplők már a két világháború között olyan felkészítést kaptak a szovjet fővárosban, hogy a Vörös Hadsereg árnyékában – bármilyen pozícióba is kerültek Magyarországon – a kommunista hatalom hatalomátvételt minél hatékonyabban készíthessék elő.

Titokban volt a kommunista párt tagja – és egyben érdekeik kiszolgálója – az egyébként színleg kisgazda politikusként működő Ortutay Gyula, aki javasolta a kötelező iskolai hitoktatás eltörlését 1947-ban. A javaslat széles tiltakozási hullámot váltott ki az országban, amely során Szegeden március 19-én mintegy négyezer középiskolás és főiskolás tüntetett a javaslat ellen. Bár ezt a demonstrációt a rendőrség feloszlatta, a másnap is folytatódó megmozdulásra idősebb Komócsin Mihály irányításával megérkeztek a szegedi gyárak szervezett munkásai, akik botokkal, szöges lécekkel és láncokkal és ásókkal estek a diákoknak. A tüntetések sora még további kétnapig tartott, de végül a rendőrség erőszakkal megszüntette a megmozdulásokat.

Az eseményről tudósító Figyelő című lap címoldalán azzal az eseményen készült fotóval jelent meg, amelyre a rendőrök által elfogott egyetemista fényképét montírozták, akinek kezébe maguk az egyenruhások nyomtak pisztolyt. Az eseménysort követő megtorlások egyik áldozata az az – egyébként baloldali családból származó – Kovács Piroska volt, aki a tüntetést látva később újságolta ismerősének: verik a prolik a gyerekeket, ám ezt egy ávós tiszt meghallotta és feljelentette a nőt, akit ezért tízhónap szabadságvesztésre ítéltek.

Miklós Péter előadásában szólt továbbá az 1956. október 16–20 közötti, szegedi diákmegmozdulásokról, amelyek során megalakult a MEFESZ, azaz a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, amelynek Szegeden megfogalmazott követeléseit átvették a fővárosi forradalom résztvevői is.

A diákok az intézményben történt tárlatlátogatást követően személyesen találkozhattak Arany-Tóth Ferenccel, aki az 1950-es években társaival Békéssámsonon alakította meg a Magyar Ellenállási Mozgalmat. Az előadó részletesen elmesélte, hogyan sokszorosították stenciltechnikát alkalmazva azokat a röplapokat, amelyeket – közöttük a legismertebb „Sír a magyar róna, ruszki csizma nyomja” szöveggel – az ország piacain, hetivásárjain és vasútállomásain terjesztettek.

A mozgalmat négy év után sikerült az államhatalomnak felderítenie és felszámolnia, két vezetőjüket halálra ítélték – és bár ők később kegyelmet kaptak, a többi tizennyolc tagot összesen 186 évre ítélte a bíróság azon azon vizsgálati iratok alapján, amelyek szélén már a tárgyalás közben olvashatóak voltak a ceruzával írt kiszabandó ítéletek.

Arany-Tóth Ferenc hozzátette: „Hiába töltötte le büntetését, a hatalom gondoskodott arról, hogy szakmájában, agronómusként soha ne helyezkedhessen el.”