Hírek
2018. Július 04. 11:20, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Amerikai mentorok és magyar diákok a vásárhelyi múzeumokban

Az Egyesült Államokbeli Otterbein University egészségügyi karának tanszékvezetője, Paul Longenecker három hallgatójával érkezett Csongrád megyébe, hogy a helyi fiataloknak segítsenek az angol nyelv gyakorlásában.
Az Ohióban működő egyetem csoportja az elmúlt héten szegedi fiatalokkal foglalkozott, ezekben a napokban pedig héten hódmezővásárhelyi diákokkal találkoznak.
A délelőttöket a polgármesteri hivatalban beszélgetéssel, csoportmunkában megoldható feladatok kidolgozásával töltik, míg délután a város és környékét járják be az amerikai mentorok és magyar tanítványaik, akik kedden délután az Emlékpontot keresték fel.
Itt Hódmezővásárhely 1945 és 1990 közötti történelmével ismerkedtek a közgyűjtemény történésze, Nagy Gyöngyi tárlatvezetésével, míg a város múltját - a hétezer évvel ezelőtt itt készült cserépedényektől az elmúlt évszázad vásárhelyi képzőművészetéig - Lucza-Vígh Erna, a Tornyai János Múzeum múzeumpedagógusa mutatta be a vendégeknek. S hogy a nyelvgyakorlás ezen a délutánon „éles helyzetben” történjen, a tárlatvezetők mondatait a vásárhelyi diákok fordították angolra a tengerentúli látogatók számára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.