Hírek
2014. Május 26. 17:19, hétfő |
Helyi
Forrás: Búz Csaba hadnagy
Altisztjelöltek felkészítése a leendő beosztásukra

Harcászati tantárgy gyakorlati részét oktatták az altisztjelölteknek május közepén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.
Az MH Altiszti Akadémia (MH AA) lövész altiszti szaktanfolyamának - jelenleg még legénységi állományú - hallgatói olyan, a csapatoknál már több éves tapasztalattal rendelkező szakaszvezetők, akik katonai pályájukat hivatásos altisztként folytatják majd.
A hódmezővásárhelyi laktanya helyőrségi gyakorlóterénaz altisztjelöltek a parancsnokságuk alá rendelt rajjal, harci menet megszervezését és végrehajtását gyakorolták. A feladat kivitelezése lehetőséget adott a hallgatóknak begyakorolni a különböző harcászati mozzanatokat, mint például az ellenség rejtőzködésére alkalmas területek átvizsgálását (erdő pamacsok), veszélyes terepszakaszok leküzdését illetve az ellenséges váratlan támadásra történő reagálást. Erdős területre történő behajtásnál, a harcjármű biztosítási fedezete mellett annak állománya átvizsgálta az erdőt, ahová a technikai eszközzel csak ezután hajtottak be és folytatták a menetet a kijelölt útvonalon. A másik foglalkozási helyen, kis erejű ellenséges támadásnál a terepkutató járőrnek le kellett küzdenie az ellenséget ahhoz, hogy az útjukat tovább tudják folytatni.
Molnár Béla őrnagy, az MH AA tanfolyami csoportvezető helyetteseként elmondta, hogy a leendő őrmesterek különálló lövész katonaként már rendkívül jól tudnak tevékenykedni, de rajparancsnokként most egy teljesen más beosztást kell megtanulniuk. Kiemelte: „A képzés során nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlati részre, amelyet lehetőség szerint a csaptoknál próbálunk végrehajtani."
A feladat sikeressége érdekében a gyakorlást most is a hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalj kijelölt alegysége támogatta. Az altisztjelöltek látták el a különböző parancsnoki beosztásokhoz tartozó feladatköröket, de a kiképzésen segítőként az alegység tényleges parancsnoki állománya is aktívan részt vett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.