Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2018. Február 13. 16:01, kedd | Helyi
Forrás: Benkő László, Pálfi Zoltán

Aláírásra került a keleti elkerülő út építésének szerződése

Aláírásra került a keleti elkerülő út építésének szerződése

Hamarosan indul a keleti elkerülő út építése Hódmezővásárhelyen. Az ünnepélyes szerződéskötést Hegedűs Zoltán, a város alpolgármestere és Juhász Lóránt, a Délút Kft. ügyvezetője írta alá.

Hódmezővásárhelyen napi szinten 18-20000 gépjármű halad keresztül. Ennek a forgalomterhelésnek a levétele a városban lakókról elemi érdek. A március 29-én átadásra kerülő északi elkerülő út a forgalom többségét el fogja vezetni, de a Susáni és Újvárosi részek terheltek maradnak még. Ezen városrészek forgalma a 47-es útról érkező napi több szász tehergépjármű, melyek az Ipari Parkba akar eljutni.

Hegedűs Zoltán elmondta, hogy az ipari park fejlesztésével kapcsolatban Hódmezővásárhely pályázott a keleti elkerülő útra, amely a 47-es út összekötését jelenti az Erzsébeti úttal, így egy kapcsolat létesül a 47-es út és az ipari park között. Ezzel az úttal végleg be is záródik a körgyűrű Hódmezővásárhely körül, így bármely irányból is érkezők ki tudják kerülni a várost. A mai napon aláírt szerződés értelmében péntektől elindulhat az 1,8 milliárdba kerülő beruházás.

Juhász Lóránt a Délút Kft. ügyvezetője a várható építési adatokkal is szolgált.
A mintegy 3,2 km hosszú elkerülő úthoz nagyságrendileg 60000 tonna földanyag, 30000 tonna kavics beépítése szükséges. 3 körforgalmi csomópont, valamint egy vasúti kereszteződés is kiépítésre kerül. Péntektől megkezdődik az útépítés, melynek elviseléséhez türelmét kéri a vásárhelyi embereknek. Reményeik szerint őszre végeznek a munkálatokkal, így az idei év végével átadásra is sor kerülhet.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld

Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

2026. Február 03. 07:21, kedd | Életmód

AM: a magyar alma biztonságos és kiváló minőségű