Városlista
2025. június 20, péntek - Rafael

Hírek

2023. Október 10. 13:37, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Adómentes céges juttatás lesz a bor

Adómentes céges juttatás lesz a bor

A kormány október 4-én adott ki rendeletet arról, hogy a bor, mint céges juttatás, meghatározott feltételek mellett adómentes lesz a veszélyhelyzet végéig.

A rendelet egy csütörtöki napon, november 16-án lép hatályba, és a veszélyhelyzet végéig él, azaz (mostani tudásunk szerint) november 25-éig, vagyis első ránézésre 10 teljes napig. Persze jó eséllyel jön majd a veszélyhelyzet újbóli meghosszabbítása, és akkor a karácsonyi, évvégi repibor, ajándékbor is adómentes juttatás lehet.

Cafeteriaszakértőt és borászt kérdeztünk, mit is jelent ez a cégeknek, a dolgozóknak és a borszakmának.

A rendelet szerint az „egyes meghatározott juttatásnak” számító reprezentációs és nem reprezentációs célú vendéglátásban, valamint üzleti ajándékként, illetve csekély értékű ajándékként eddig is adható borok egy része lehet adómentes november 16-tól a veszélyhelyzet végéig. Az egyes meghatározott juttatások után 1,18-szoros adóalapra 15 százalék szja-t és 13 százalék szochót, azaz összesen 33,04 százalék adót kell fizetni – ez lesz nulla november 16-tól, a rendeletben rögzített borokra. De nézzük, mit is takarnak ezek a juttatások.

Címkék: adómentesség, bor

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében

2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld

NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján

Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.