Hírek
2017. Június 21. 15:35, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A Zsinagóga a Múzeumok Éjszakájának egyik kiemelt helyszíne Hódmezővásárhelyen
A hétvégén a Múzeumok Éjszakájának egyik kiemelt helyszíne idén Hódmezővásárhelyen a Zsinagóga és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely.
Az itt megrendezésre kerülő programokról Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője adott tájékoztatást.

– A zsidóságról legtöbbször a holokauszt és a zsidóüldözés kapcsán beszélünk, miközben a témában folyó történeti, néprajzi és antropológiai kutatások homlokterében az áll, hogy a zsidóság mennyire volt elválaszthatatlan része a régi magyar társadalomnak – fogalmazott Miklós Péter indokolva a programok helyszínének és tematikájának megválasztását.

– Célunk – fogalmazott az intézményvezető –, hogy ne csak a hatmillió zsidó kiirtásával végződő szörnyű időszakra emlékezzünk, hanem arra a korszakra is, amikor magyarok és zsidók nemcsak egymás mellett, hanem együtt is éltek.
A szombat esti és éjszakai programok a zsidóság kultúrájába, ünnepeibe és hétköznapjaiba, zenei és gasztronómiai hagyományaiba avatják be a látogatókat. Két ismeretterjesztő előadást tart ezen az estén Vanderstein Noémi, a zsidó vallástudományok doktora a női szerepek a zsidóságban, valamint a zsidó ünnepek témaköréről. S mivel a zsidó hagyományvilág fontos eleme az étkezési kultúra, a látogatók este kilenctől megkóstolhatják a zsidó ételek közül a maceszgombóclevest és a hagyományos édességet, a flódnit.
A hagyományos zsidó dallamokat és azok túlélését pedig fél tíztől a Sheket Duó tagjai mutatják be, akik nemcsak eljátsszák a dalokat, de mesélnek azok történetéről is.
Az eseményre már este hattól várják a vendégeket, akik a kertben látható mini-kiállításon keresztül megismerkedhetnek a Biblia növényeivel a mirhától a fügén át a tamariskáig, de lehetőség lesz arra, hogy mágnestáblára héber betűkkel felírják nevüket és azzal szelfit készítsenek. A Múzeumok Éjszakájának vásárhelyi tallérgyűjtő játékában részt vesz Zsinagóga és a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhely is, amelyet a 14 év feletti látogatók a programban résztvevő öt másik helyszín felkeresésére is jogosító karszalaggal látogathatnak június 24-én este hattól éjfélig.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
