Hírek
2018. Szeptember 17. 14:50, hétfő |
Helyi
Forrás: Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány
A XXI. VÁSÁRHELYI KERÁMIA SZIMPÓZIUM

– „METAMORFÓZIS”rendezvénye a NYITOTT NAP melyre szeretettel hívjuk
Időpont: 2018. szeptember 20. csütörtök 11 óra
Helyszín: a hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámia Központ
(Hódmezővásárhely, Nagy Sándor u. 9.)
Programok:
- 11 óra: a Nyitott Nap Megnyitója
- 11:20 óra - Kiállítás: 50 éves a Vallauris – Hódmezővásárhely testvérvárosi kapcsolat. Európában elsőként írtak alá ilyen jellegű egyezményt.
A kiállítás dokumentumokat, fotókat, tárgyakat mutat be 1968 ból.
A szerződés aláírói: Fekete János és Végvári Gyula keramikusművészek alkotásaikkal jelen vannak. Dr. Dömötör János múzeumigazgató írásait, tanulmányait olvashatjuk.
20 éven keresztül a testvérvárosi kapcsolat értelmében minden évben 2 művész érkezik Hódmezővásárhelyre, hogy a szimpózium munkájában részt vegyen. A kiállításon a francia keramikusművészek alkotásai láthat
- 12 óra: A vásárhelyi kerámia és porcelán gyárak: Technológiai, technikai bemutatók: új anyagokkal, új módszerekkel, a gyárak újdonságaival ismerkedhetünk meg szakemberek segítségével, bemutatásával. Kérdésekre azonnal választ kapunk.
- 12:30: Ebéd
- 13:30 Nyitott műtermek – a művészek (Keményffy Gábor, Helena Hlušičková, Fodor Ilda, Orosz Mária, Pannonhalmi Zsuzsa, Markovičová Ivica, Herter Kata, Maróti Viktória, Krawczun Halina, Veronika Selingerova, V.Nagy Nándor.) alkotásaikkal, fotókkal, katalógusokkal mutatkoznak be. Művésztalálkozó.
- 15 óra: Redukciós égetés, raku, olaj raku.
- 16:30 Zárás
Autóbusz indul Vásárhelyre a Kerámia központba.
Az autóbusz este 8 órára Budapestre érkezik a Thököly útra. jelentkezés + 36 20 9432793, vwartha@gmail.com
2018. szeptember 20. 8 óra: Keleti pályaudvar Thököly út – Verseny utca (3) találkozásánál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.