– mondta el a Tornyai János Múzeumban szombat délelőtt a vásárhelyi hímzés világát bemutató tárlatvezetésén Terendi Viktória, a közgyűjtemény néprajzkutatója. Ezt a hímzést házi vászonra készítették és párnavégeken maradt fenn, ruházat ékesítésére nem alkalmazták.

A legrégebbi darabok az 1700-as évek elejéről származnak, s a hímzés pontos eredete nem ismert, hiszen a török hódoltság után a Kárpát-medence számos területéről érkező visszatelepülők magukkal hozták korábbi lakóhelyük motívumvilágát is.

A hímzéshez a racka és cigája juhok hosszú szőréből font fonalat használták, amelyet három szín – a vörös, a kék és a barna – számos árnyalatára festettek meg. Azt még nem sikerült tisztázni, milyen anyagokat használtak a festéshez és a színek rögzítéséhez, de az árnyalatok különbözőségét a festékben áztatás időtartamával és a festőanyagba mártások számának változtatásával tudták befolyásolni.

A Tornyai János Múzeum állandó kiállításán látható tornyos ágyban – amely Tornyai János gyűjtéséből került a közgyűjtemény állományába – hat párna látható, amelyeket a Vásárhelyi Hímzőműhely munkatársai rekonstruáltak, míg a fali tárlókban három eredeti párna is helyet kapott. A szombati tárlatvezetésre mini-kiállítást is összeállított a néprajzkutató, amelyben a múzeum raktárában őrzött további hímzések is bemutatásra kerültek.

Terendi Viktória szólt arról is, hogy a vásárhelyi hímzés különleges látásmód meglétére utal, hiszen a hímzésben megjelenő motívumok – a virágok, a lelket szimbolizáló lepke, vagy a termékenységre utaló füge és gránátalma – olyan módon alakultak, hogy azokat első pillantásra nem is lehet azonosítani.

A vásárhelyi hímzés a nem könnyen elkészíthető díszítések közé tartozik, ezért azok tervezését és előrajzolását szakértőkre bízták, s ha valakinek sok hímzés díszítette otthonát, az előkelő társadalmi és vagyoni helyzetét is jelezte, hiszen csak az időt tud szentelni a hímzésnek, aki helyett a földeken és a házimunkában béresek, cselédek végezték a fizikai munkát.