Hírek
2018. Október 11. 16:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
A vadbalesetekre figyelmeztettek
Sajtótájékoztatóval egybekötött helyszíni ellenőrzés során a vadelütéses balesetekre hívta fel a figyelmet!
A felhívást a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitánysággal, valamint a Csongrád Megyei Vadászszövetséggel és Vadászkamarával közösen végezte. Az akcióban vadriasztó sípot kaptak az autósok.

A vadbalesetek szempontjából frekventált helyszínen, a 47-es számú főúton 2018. október 11-én tartottak közúti ellenőrzést a rendőrök, melynek során a baleseti forrásra hívták fel a figyelmet, továbbá vadriasztó sípot és prevenciós szóróanyagot adtak át.

Vad Róbert rendőr őrnagy, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának titkára elmondta: nem csak a táblákkal jelzett szakaszokon kell óvatosan közlekedni, hanem erdősávok, termőföldek mellett is, különösen szürkületkor és az esti, éjszakai órákban. Sokszor hirtelen, féktávolságon belül lép a vad az autó elé, az azonban nem mindegy, hogy milyen sebességről kell vészfékeznie a sofőrnek, s mekkora lesz az ütközés ereje.
A rendőrség a következőket javasolja a balesetek megelőzése érdekében:
- Lassítson! A megengedett legnagyobb sebesség nem azt jelenti, hogy annyival is kell haladnia. Szembejövő forgalomnál nehezebb észrevenni a közelben lévő vadon élő állatokat. A sebesség csökkentése segíthet.
- Ne telefonáljon! Lehet, hogy egy vad áll az úton a következő kanyarban, vagy a következő bukkanó mögött.
- Kapcsolja be a biztonsági övet!
- Kapcsolja fel a távolsági fényszórót! Így nagyobb területet láthat át. Szembejövő forgalom esetén természetesen kapcsolja le a reflektort!
- Tartson nagyobb követési távolságot!
- Folyamatosan figyelje az út mindkét oldalát!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
