Hírek
2017. Május 24. 14:22, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A szeretet arcai az Emlékpontban
Vásárhelyi születésű operatőr filmjét mutatták be
A hódmezővásárhelyi Emlékpont a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) helyi szervezetével közös rendezvényén mutatta be a The faces of love – A szeretet arcai című filmet. A Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában embert próbáló körülmények között szolgálatot teljesítő katolikus nővérek – köztük a Csongrád megyei Bordányból származó Fábián Edit Mirjam – munkáját megörökítő film operatőre, a vásárhelyi származású Farkas Ferenc is jelen volt a vetítésen. Az alkotóval Árva László gimnáziumigazgató, a KÉSZ helyi elnöke beszélgetett.
Farkas Ferenc a vásárhelyi Németh László Gimnáziumban végzett, majd teológiai tanulmányokat folytatott. A fényképezés és a filmkészítés gyermekkora óta érdekelte, s a Gödöllőn működő Shoeshine csapatával megismerkedve választotta végül az operatőri munkát. Mint elmondta, önszorgalomból foglalkozott a képrögzítéssel és tanulja nap mint nap, de fontos számára, hogy a fiatal csapatban hiteles és valós krisztusi életképeket mutathat be.
– Egyéves munka eredménye a film – mondta el az operatőr, ennyi idő telt el ugyanis a Fülöp-szigeteken működő nővértől érkezett meghívás és a film bemutatója között. A szervezés mellett a forgatás anyagi alapjait is meg kellett teremtenie pályázatokból és adományokból a Shoeshine filmes csapatának, majd a két és fél hét forgatást háromhónapos utómunka zárta.
A Manilában két évtizede szolgáló Mária Misszionáriusai nővérközösség, az ACAY (Association Compassion Asian Youth) Misszió keretében a nehéz sorsú fiataloknak szellemi és anyagi értelemben segítenek teljes életet élni. A szélsőséges képletet mutató helyi társadalomban megtalálhatóak a dúsgazdagok felhőkarcolói és a nincstelenek bádogviskói, s a nővérek a bűnözés és az áldozattá válás világába sodródott fiataloknak igyekeznek alternatívát nyújtani.
A film bemutatta, hogy az egyébként is nehézsorsú filippínók életét tovább rontotta a térségben néhány éve mintegy háromszáz kilométeres sebességgel támadó hurrikán. A szigetvilág fiataljainak nyújtanak segítséget a nővérek, akik kivívták az ott élők bizalmát.
A filmet június elején a szegedi Belvárosi Mozi is műsorra tűzi, de – mint Farkas Ferenc elmondta – már készül az angol nyelvű változat, hogy a világ más országaiban és nemzetközi filmfesztiválokon is bemutathassák A szeretet arcait.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
