Hírek
2019. Február 06. 14:43, szerda |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A szegedi bölcsészkarról az Emlékpontban
A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara az ország karai közül az oktatói kiválóság szerint a harmadik, az összetett rangsor szerint pedig a legjobb
– hangzott el a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tartott felsőoktatási tájékoztatón, amelyen a Németh László Gimnázium, Általános Iskola tizenegyedikes és végzős diákjai vettek részt.
A szegedi egyetem bölcsészkaráról Jancsó Katalin, a hispanisztikai tanszék adjunktusa és Sára Péter, a kar könyvtártudományi mesterképzésének hallgatója tájékoztatta a középiskolásokat, hogy a fakultáson 24 alapszakon, 28 mesterszakon, öt doktori iskolával és 34 doktori programmal várják a hallgatókat. A bölcsészkari végzettséggel – ellentétben a közhiedelemmel – kiválóan el lehet helyezkedni, lehetőség van mester- és doktori fokozatra továbblépni, valamint a hallgatók részt vehetnek nemzetközi csereprogramokban és külföldi egyetemi képzéseken is.
A diploma után pedig nemcsak a közismert területeken várják a végzett hallgatókat, de elhelyezkednek a közigazgatásban és a multinacionális cégek is szívesen alkalmazzák a jó nyelvi tudással bíró, a vita- és együttműködési készségeket magas szinten ismerő végzetteket.
Mint a tájékoztatón elhangzott, az ország távoli pontjairól, Esztergomból vagy Pécsről is érkeznek tanulni a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karára, azonban a hódmezővásárhelyi továbbtanulóknak is praktikus választás a szomszédos megyeszékhelyen működő felsőoktatási intézmény.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:03, vasárnap | Kék hírek
Újabb gyanúsított a Szőlő utcai ügyben
Rendész bántalmazott a napokban egy fiatalkorú fogvatartottat a Budapesti Javítóintézetben, ezzel az úgynevezett Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma kilencre emelkedett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Életmód
Jónak lenni jó! - Egész napos műsorfolyammal zárul vasárnap a közmédia jótékonysági kampánya
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
