Hírek
2019. Március 05. 09:36, kedd |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A szegedi bölcsészkar és a vásárhelyi múzeum bővíti együttműködését
Az aláírók az eddig is aktív közös tudományos tevékenység fejlesztéséről állapodtak meg.
Együttműködési megállapodást írt alá a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója és Gyenge Zoltán professzor, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja.
A múzeum és az egyetemi kar között több területen folyt informális együttműködés – jelentette ki Miklós Péter. Mint mondta: a vásárhelyi múzeum folyamatosan szakdolgozati témát és gyakorlati helyszínt biztosít a szegedi bölcsészhallgatóknak. A múzeum több munkatársa a megyeszékhely egyetemének meghívott előadója, míg a felsőoktatási intézmény munkatársai rendszeresen adnak elő az Emlékpont konferenciáin és publikálnak a közgyűjtemény kiadványaiban.
Miklós Péter e tevékenységek bővítése mellett lehetőségként említette, hogy az oktatók és hallgatók megismerjék a múzeumot, mint a Dél-Alföld jelentős régészeti és képzőművészeti gyűjteményét, amely szakmai hátteret és forrásanyagot, munkatársai pedig partneri segítséget biztosítanak a kutatásokhoz.
– A vásárhelyi múzeum már benn van bölcsészkar épületében – fogalmazott az igazgató, utalva arra a kamaratárlatra, amely a hetekben látható a kar földszinti folyosóin, bemutatva a vásárhelyi közgyűjteményt és annak idén százötven éve született névadóját, Tornyai Jánost, akinek híres festménye, a Juss előtt látta el kézjegyével a két intézmény vezetője az együttműködési megállapodást.
Gyenge Zoltán dékán az együttműködést úgy értékelte, hogy az a két város közötti szellemi és kulturális kapcsolatokat is erősíti. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának célja megszólítani és helyben tartani a régió értelmiségét, s ezt a célt szolgálja a Bálint Sándor Program is, amelynek szemeszterzáró eseményének, a Bölcsészfesztnek kiemelt vendége lesz idén a Tornyai János Múzeum.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
