Hírek
2016. Május 16. 18:16, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A Star Wars-tól a szovjet korszak Moszkvájáig
A 125 éve született Bulgakovra emlékeztek az Emlékpontban.
A 125 éve született Mihail Afanaszjevics Bulgakov pályaképét, s fő művét, A Mester és Margaritát idézte meg az Emlékpont pénteki rendhagyó irodalomórája.

Az előadáson – amelyen a Bethlen Gábor Református Gimnázium és a Németh László Gimnázium és Általános iskola diákjai vettek részt – az előadók vizsgálták a regény misztikus világa és bulgakovi a Moszkvája közötti párhozamokat is.
Henter M. Nóra irodalmár kifejtette: a Mester és Margaritában jelen van a humor – gondoljunk csak a vadkan nagyságú fekete macskára –, a krimik eszközei mellett a korabeli szovjet főváros parodisztikus ábrázolása is. Ez utóbbit olyan sikeresen valósította meg Bulgakov, hogy műve csak halála után két évtizeddel jelenhetett meg.


Barótiné Gaál Márta egyetemi docens szólt a széttöredezett, kicsinyes és anyagis világ ábrázolásáról, kiemelve, hogy Bulgakov regényének alapkérdései, hogy ki és hogyan képviseli az igazságot. Ebben a világban a sátán nem a rossz tagadása, és nem is mefisztói figura, aki bűnre csábít, mindössze tükröt tart a pokoli Moszkvának, megmutatva hibáit és groteszk valóságát.

Sósné Udvari Tünde, a Németh László Gimnázium magyartanára a regény keletkezéséről szólva elmondta, hogy évtizedeken át készült a mű, megtörtént, hogy a szerző kéziratot elégette, majd újra kezdte, a regény befejező részét a látását már elvesztett Bulgakov feleségének mondta tollba. A regény számtalan jelentésréteget hordoz magában, így akár a kor történelmét részletesen nem ismerők számára is érdekes lehet, és fordulatosságára jellemző, hogy megjelennek benne repülő autók, élő figurák harcát vizionáló sakktábla, sőt a Biblia eseményei is.


A beszélgetést vezető Kovács Imre Attila párhuzamot vonva a ma oly népszerű fantasy-irodalom képviselőivel, a Star Wars, A gyűrűk ura, vagy a Harry Potter történetekkel, rámutatott: az azokban kötelező kellékként megjelenő jó és rossz apa nem része Bulgakov művének és a hős is csak a tizenharmadik fejezetben bukkan fel, épp egy elmegyógyintézetben találkozik vele az olvasó.
Henter M. Nóra a beszélgetés során elmondta: az ember számára a fantáziát szélesen használó irodalom lehetőséget ad arra, hogy kiszakadjon a mindennapok történéseiből és hozzátette: Bulgakov műve megjelenésekor igazi bestsellernek számított és jó lenne, ha ma is minél többen forgatnák az egyébként remek szórakozást is biztosító irodalmi alkotást.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
