Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2014. December 02. 10:45, kedd | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

A SEREGHAJTÓ ÉRKEZIK A KOSÁRSULIHOZ

A SEREGHAJTÓ ÉRKEZIK A KOSÁRSULIHOZ

Első pillantásra könnyű ellenfele lesz a listavezető Vásárhelyi Kosársulinak.

Az NBI/B keleti csoportjának következő fordulójában ugyanis az eddig még nyeretlen Budafokot fogadják szombaton a Hódtói Sportcsarnokban. A kék-sárgáknak mindenképpen hozniuk kell a kötelezőt, ami mint tudjuk nem mindig könnyű feladat…

Annál is inkább, mert a vendégek 0-5-ös mutatójából nem látszik, hogy az elmúlt hetekben három erős csapat ellen játszottak szoros mérkőzést. Salgótarjánban 11, Békésen 4, a Kosársulit megszorongató Eger ellen pedig mindössze 6 ponttal maradtak alul, ráadásul mindháromszor idegenben. Ráadásul az utóbbi derbin a fonalat ragyogóan elkapó, mindössze 17 éves Takács Péter 41-et szórt az egrieknek, de a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó Károly Mátét sem szabad majd magára hagyni védekezéskor.

Ha az eddig mérlegről beszélünk, akkor a Kosársulinál nem lehet elmenni az 6-0-ás teljesítmény mellett. A villámrajt azonban koránt sem volt zökkenőmentes. Elég csak az Eger, a Kaszósok, vagy éppen a TF-Budapest ellen nagy szívvel aratott, szoros sikerre gondolni. Az elmúlt hetekben viszont többször nagyon rosszul kezdett a gárda, a Honvéd, a Baja és a TF ellen csak a második félidőben sikerült begyújtani a rakétákat. Legutóbb, a Tehetséges Fiatalok ellen pedig szinte szó szerint pengeélen táncoltak Vasék, akik csak az utolsó percekben fordítottak.

A helyenként nyögve nyelős produkcióban fontos szerepe lehet, hogy Vejinovics Szasa, a gárda irányítója kisebb hullámvölgybe került. Ha sikerülne újra magára találnia, akkor simán hozhatják a szombati kötelezőt. Ennek ellenére a vásárhelyiek a mérkőzés egyértelmű esélyesei, főleg ha azt nézzük, hogy a nehéz szituációkban mindig volt valaki, aki hátán vitte társait, legutóbb például Czibere Zoltán talált be döntő szituációkban.

A Vásárhelyi Kosársuli-Budafok NBI/B csoportos mérkőzés december 6-án 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.

A belépés Takarékbank Zrt-nek, valamint a Magyar Földgáztároló Zrt-nek köszönhetően továbbra is ingyenes!

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása

A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

2026. Március 20. 14:00, péntek | Külföld

Iráni konfliktus - Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.

2026. Március 20. 12:00, péntek | Életmód

Mohács 500 - Bemutatták a Rubicon által készített nagyszabású dokumentumfilmet

Világok Harca címmel nagyszabású dokumentumfilmet készített a Rubicon a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából.