Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2020. Április 21. 11:43, kedd | Helyi
Forrás: Hódmezővásárhelyi Református Újtemplomi Egyházközség

Véget ért Vásárhely és Szabadka kulturális projektje

Véget ért Vásárhely és Szabadka kulturális projektje

A népi bútorfestéstől a bibliai mesterségekig

A Hódmezővásárhelyi Református Újtemplomi Egyházközség és a Szabadkai Városi Múzeum összefogásával valósult meg az az európai uniós projekt, amelynek köszönhetően a turisztika és a kultúra területén szervezett meg eseményeket a két pályázó, akik számára infrastrukturális fejlesztéseket is biztosított az Interreg – IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében létrejött, Közös művészeti örökségünk nyomában című pályázat.

Az 586 975 euró uniós támogatással megvalósuló program megnyitóját 2019. június 5-én tartották a hódmezővásárhelyi Emlékpontban, majd augusztus közepén a Tornyai János Múzeumban kétnapos népi bútorfestő kurzusra került sor, ahol a résztvevők megismerkedtek a bútorfestés történetével, hagyományaival, a restaurálás módszereivel, majd maguk is kipróbálhatták a tradicionális technikát Dudás Ildikó népi iparművész irányítása mellett.

A hódmezővásárhelyi óvodások és iskolások csoportjai az ősz folyamán kilenc múzeumpedagógiai foglalkozáson ismerték meg a Hódmezővásárhely területén élt népek életmódját, a mezőgazdasági termelés és a kerámiakészítés korabeli módszereit, de gyarapították ismereteiket a textilművességről és a bibliai mesterségekről is. A múzeumi órákon a gyerekeknek arra is lehetősége nyílt, hogy a mesterségek egy-egy fogását saját maguk is kipróbálhassák, s az elkészített alkotásaikat emlékül magukkal vihették.

A tavalyi év végén meghirdetett Ünnep, család, hagyomány című rajzpályázaton száznál is több tanuló vett részt, az alsó- és felső tagozatos diákok munkái közül a legjobbakat a december 14-én megrendezett, kiállítással egybekötött díjátadó ünnepségen értékes díjakkal jutalmazták a szervezők, valamint a legeredményesebb felkészítő pedagógusok tevékenységét is elismerték.

A program záró rendezvényére a szerbiai partner, a Szabadkai Városi Múzeumban került volna sor, azonban erre a koronavírus miatt meghozott intézkedések miatt nem volt lehetőség.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 04. 11:00, szerda | Kék hírek

Üres teásdoboz érkezett a márkás cipő helyett

Befejezték a nyomozást azzal a fiatal férfival szemben, aki az elmúlt hónapokban több embert is megkárosított különböző online adásvételi csoportokban elkövetett csalásokkal.

2026. Február 04. 09:00, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

Egyértelmű, hogy kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború, ezért Brüsszelnek teljesen felesleges eurómilliárdokat elégetnie, hiszen ezzel csak meghosszabbítják az öldöklést