Hírek
2017. Január 23. 09:49, hétfő |
Helyi
Forrás: Dósa Eszter őrmester
A Magyar Kultúra napja

Zenével, kiállítással és előadással is készültek a kultúra napja alkalmából az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében. A Zrínyi Miklós laktanya könyvtára adott otthont az ünnepségnek.
Bátor Ferenc alezredes, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár megbízott törzsfőnökhelyettese köszöntötte az összegyűlt állományt, majd a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar klarinét kvintettjének előadásában a vendégek Weiner Leo Divertimentójából hallhattak részleteket.
„A Magyar Kultúra Napját 1989. január 22-én ünnepeltük először hazánkban annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc akkor fejezte be a Himnusz megírását.” – kezdte a megnyitót Kissné Urgyán Mária, a Zrínyi Miklós Laktanya könyvtárosa.
2017-ben kultúránk sokszínű világából az alkotó embert és történelmünk egy szeletét mutatjuk be, hiszen hagyományaink képezik mindennek az alapját mondta Kissné, aki Sebő Ferenc megállapítását idézte: „A hagyományt nem ápolni kell, hiszen nem beteg, nem őrizni kell, mert nem rab. Hagyományaink csak akkor maradhatnak meg, ha megéljük őket.”
A következő hetekben Kovács Gergely festőművész, nyugállományú katona kiállításának ad otthont a könyvtár, így a Magyar Kultúra Napja ünnepsége egyben kiállítás megnyitó is volt a résztvevő közönség számára. Sidló Kitti főelőadó tartott előadást a festőművész életútjáról, akit fia képviselt a helyszínen. Kovács Zoltán őrnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár jogász főtisztje elmondta, hogy minden festményhez tud egy személyes történetet kötni Erdélyben töltött gyermekkorából, amely helyszíneket a festmények elevenítik meg. Az előadás után néhány képet és az azokhoz kapcsolódó történetet be is mutatott az ott maradó érdeklődőknek.
Az ünnepség Nagy Ákos zászlós, lovasíjász előadásával zárult „Hun örökségünk, harci kultúránk, a lovas hadviselés” címmel. Nagy zászlós az előadása során főként tizenöt éves gyakorlati tapasztalata útján megszerzett információkat osztott meg hallgatóságával. Az érdeklődők főként lovas harci bemutatókon, előadásokon ismerhetik meg a mára elfeledett, egykoron rettegett harci technikát.
Az előadáson hallható volt, hogy mitől volt sikeres a lovasíjász fegyvernem. Nagy Ákos alaposan ismertette a harci lovak jellemzőit, és azokat az eszközöket, fegyvereket, melyeket a hunok által ismert meg a világ. Szavait idézve: „Be kell mutatni azt, amire méltán lehetünk büszkék. Lovas múltunk és az ezen alapuló harci kultúránk mindenképpen ilyen gyöngyszem!”.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.