Hírek
2018. Március 02. 08:49, péntek |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
A listavezetőnél a Kosársuli
Nem számíthat túl sok jóra a listavezető Oroszlány otthonában március 2-án pénteken 19 órakor a Vásárhelyi Kosársuli.
A kék-sárgáknak óriási csodát kellene tenniük, hogy győzelemmel hagyják el a pályát. Az OSE Lions eddig alig hibázott az idényben…

Igaz az előző fordulóban betliztek az utóbbi időben igencsak magára találó Nagykőros otthonában az oroszlányiak. Sőt hazai pályán sem veretlenek már: a Vasas még ősszel lepte meg saját csarnokukban Vavra András és a tavaly még a vásárhelyi U14-esekkel ezüstöt nyerő Mócsai Milán legénységét. Mindent szem előtt tartva az OSE a bajnokság favoritja. A magabiztos és stabil szereplésük mellett a bombaerős keretük miatt is állíthatjuk ezt. A gárda csapatként hozza az eddigi nagyszerű produkciót, amit jól mutat, hogy mindössze egy statisztikai kategóriában (Spagnolo révén a blokkokban) van játékosuk a TOP3-ban. Öten vannak ugyanakkor, akik 10 egység fölött átlagolnak meccsenként. Magasan a legtöbb pontot gyűjtötték az idényben, a kapott gólok átlaga azonban nem a legmeggyőzőbb.
Kulcskérdés, hogy mit tud kezdeni Vas Péterék a hosszú padjukkal. A Kosársuli ráadásul nincs túl irigylésre méltó helyzetben. Az együttes legutóbbi mérkőzései egytől-egyig nyitottak voltak még az utolsó negyedben is. Nagyot lendíthetett volna a Vásárhelyen, ha ezek közül sikerül behúzni egyet-egyet. Ez azonban nem így történt. Utasi Gábor tanítványai ezért jelenleg az NBI B elit csoportjának sereghajtójaként várják a folytatást. A szakember dolgát egyébként az sem könnyíti meg, hogy nem igazán tudott eddig stabil keretet játszatni a bajnokságban. A Hódmezővásárhely kosarasainak fele küzdött már sérüléssel. Bíztató volt viszont, hogy legutóbb, a második Veszprém ellen hazai pályán majdnem sikerült a bravúr, amiben az újonnan igazolt Miletic-nek, és az általa gyűjtött lepattanóknak óriási szerepe volt. Az új igazolás úgy tűnt plusz motivációt jelentett a társaknak, ez pedig nem elhanyagolható nagyságú lökést adhat péntek este Oroszlányban.
Hamisítatlan téli időben kell tehát útra kelnie pénteken a Vásárhelyi Kosársulinak. A zord időjárásban az MMBF Földgáztároló Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. biztosítja az alakulatnak az ideális körülményeket az oroszlányi utazáshoz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
