Hírek
2016. Április 28. 11:56, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
A Kosársuli nyitja az U20-as döntőt Székesfehérváron
A Szombathely ellen kezdi a nyolcas döntőt pénteken a Vásárhelyi Kosársuli U20-as csapata.
A kék-sárga fiatalok azután jutottak be a fináléba, hogy második helyen végeztek a B csoportos bajnokságban. Utasi Gábor és Takács Gergely fiainak nem lesz könnyű dolga a következő napokban, mivel a mezőny fele az A csoportos utánpótlás bajnokságban pallérozódik.
A vásárhelyiek az elő osztályú kiírást mindössze két vereséggel(!!!) megnyerő Falco KC Szombathely ellen lép először pályára. Ráadásul az időpont is igen szokatlan lesz, mivel pénteken délelőtt 10 órakor dobják majd fel a labdát az Alba Regia Sportcsarnokban.
Utasi Gábor, a csapat vezetőedzője korábban elmondta, hogy már az országos döntőbe jutást érő második hely is abszolút sikerként, ugyanakkor megérdemelt eredmény. Reális célnak pedig az 5-8. hely valamelyikét tartja, de ha megnyernénk az első meccsünket, akkor a lebonyolításnak köszönhetően, már bejutnánk a legjobb négybe.
A Döntő műsora:
2016. április 29. péntek
10:00 Falco KC Szombathely - Vásárhelyi Kosársuli (I.)
12:00 TLI-Alba Fehérvár - Budapesti Honvéd SE (II.)
14:00 PVSK Pannonpower - Vasas Akadémia (III.)
16:00 Szolnoki Olaj KK - MTK Törökbálint (IV.)
2016. április 30. szombat
10:00 I. vesztese - II. vesztese (V.)
12:00 III. vesztese - IV. vesztese (VI.)
14:00 I. győztese - II. győztese (VII.)
16:00 III. győztese - IV. győztese (VIII.)
2016. május 1. vasárnap
09:00 V. vesztese - VI. vesztese (7. helyért)
11:00 V. győztese - VI. győztese (5. helyért)
13:00 VII. vesztese - VIII. vesztese (3. helyért)
15:00 VII. győztese - VIII. győztese (1. helyért)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
