Hírek
2018. Február 07. 11:46, szerda |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
A KOSÁRSULI ELLEN DEBÜTÁL OTTHON A HONVÉD
Igazi alsóházi rangadót játszik a Kosársuli az NBI B-s bajnokság Piros csoportjában szerda este 19 órakor.
A vásárhelyiek az őszi fordulóból elhalasztott meccsre utaznak a Budapesti Honvéd otthonába. A két együttes eddig igen hasonló teljesítményt nyújtott, de a hétvégi, Vasas elleni szoros mérkőzés adhat némi reményt Vas Péteréknek.
Aki kilátogatott a Hódtói Sportcsarnokba, az láthatta, hogy tényleg csak „paraszthajszálon” múlt a siker. Az utolsó negyedben végre ismét harapóssá váltak Utasi Gábor fiai, rég nem látott harcosságot mutatott a mostanában alacsonyabb hőfokon égő irányító, Szabó Péter is. Ha sikerül átmenteniük ezt a felfogást, akkor akár győzhetnek is Budapesten.

A Honvéd eddig még veretlen otthon, igaz főként amiatt, hogy még nem használhatták az idény elején kisebb felújításon átesett, de csak most engedélyezett csarnokukat. Így már előre lehet sejteni, hogy a fővárosiak semmiképp nem akarnak vereséggel debütálni most visszakapott termükben. A gárdában nincsenek kiemelkedő pontmutatóval rendelkező spílerek, de azért több olyan kosaras nevével találkozhatunk, akik már a kék-sárgák szurkolói előtt sem ismeretlenek. Drvenka, Stefán és Máté neve nem ismeretlen a szakmában. Sőt ott pattogtat, a Kosársuliban nevelkedett, tavaly másod virágzását élő Kováts Róbert is.
A Kosársuli tehát ismét útra kel, hogy kivívja idei 5. sikerét a bajnokságban. Az utazáshoz a megfelelő körülményeket a csapat két támogatója, az MMFB Földgáztároló Zrt. és a Szerencsejáték Zrt. biztosítja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
