Hírek
2018. Szeptember 21. 11:19, péntek |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
A kerámiaművészet közösséget teremt
A hódmezővásárhelyi Nemzetközi Kerámiaközpontban tartotta nyílt napját a XXI. Vásárhelyi Kerámia Szimpózium
Ezen kiállítással emlékezik meg Hódmezővásárhely és francia testvérvárosa, Vallauris fél évszázados együttműködéséről.
A tárlatot Pannonhalmi Zsuzsa, a kerámiaközpont vezetőjének köszöntője után Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum igazgatója nyitotta meg csütörtökön.
A hódmezővásárhelyi múzeumigazgató emlékeztetett: a szimpózium immár több évtizede teremt lehetőséget a hazai és külföldről érkező alkotóknak az együttgondolkodásra és alkotásra, miközben közöttük emberi kapcsolatok fonódnak. Ötven éve ilyen kapcsolat révén jött létre az együttműködés Vallauris és Hódmezővásárhely között, amikor a művészet, mint közös nyelv hozta közel a két várost egymáshoz. A most látható tárlat a kapcsolat kialakításában részt vett két vásárhelyi alkotó, Fekete János és Végvári Gyula munkái mellett a vásárhelyi szimpóziumok Vallaurisból érkezett alkotóinak műtárgyait mutatja be.
A vásárhelyi több ezer éves kerámiatradíciónak van folytatása, köszönhetően az alkotóknak, a kerámiaközpontnak és a tevékenység hátterét biztosító szervezeteknek és vállalkozásoknak – mutatott rá megnyitó beszédében Miklós Péter, aki hangsúlyozta: a francia kultúrának a magyar művészetre gyakorolt hatása egy újabb területtel bővült, miközben a szimpózium Vásárhelyen alkotó francia művészeire a magyar kultúra, és benne a vásárhelyi kerámiahagyomány hatott. A szimpóziumok keretében alkotó művészek munkái pedig a kiállításokon kommunikációt folytatnak nemcsak a vásárhelyiekkel, hanem a nyílt napot felkereső fővárosi művészeti iskolásokkal, s így válik a művészet szabadsága és kommunikációja kultúránk részévé.
A megnyitót követően a szimpózium művészei engedtek bepillantást az alkotás folyamatába, bemutatva a látványos olaj raku égetést, míg a munkát eszközeikkel és technológiájukkal segítő hódmezővásárhelyi gyárak legújabb fejlesztéseiket ismertették meg a nyílt nap látogatóival.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 17:32, vasárnap | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: továbbra is keresik az eltűnteket
Továbbra is keresik a szombat éjjeli dunai hajóbalesetben eltűnteket, a Verőcétől délre található teljes magyarországi folyószakaszon
2024. Május 19. 17:10, vasárnap | Sport
Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíjat vasárnap, ezzel tovább növelte az előnyét az összetettben.
2024. Május 18. 11:00, szombat | Sport
RÖVIDHÍR!
3x3-as olimpiai selejtező - Győzött a férfi válogatott, szombaton dől el a továbbjutás