Hírek
2019. Február 13. 11:21, szerda |
Helyi
Forrás: Králik Emese médiareferens
A hódmezővásárhelyi Polgármesteri Hivatal továbbra is nyitva áll a polgárok előtt

A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség Hódmezővásárhelyi Szervezete a mai napon sajtóközleményt jelentetett meg „Márki-Zay Péter lezárja a Városházát a hódmezővásárhelyi polgárok elől” címmel.
A közleménnyel kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatjuk a közvéleményt:
Dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyző 2018. január 12. napján hagyta jóvá a Polgármesteri Hivatal Informatikai Biztonsági Szabályzatát, amely – egyebek mellett – az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló 2013. évi L. tv. (Ibtv.) rendelkezésein alapul. Mivel a Polgármesteri Hivatal jelenleg nem tesz eleget a rá előírt 4-es biztonsági szint követelményeinek, a Címzetes Főjegyző Asszony által kiadott, jelenleg is hatályos Szabályzat tartalmazza az Ibtv. szerinti megfelelésre vonatkozó cselekvési (intézkedési) tervet is.
Az eredeti cselekvési (intézkedési) terv szerint a Polgármesteri Hivatalban a be- és kilépés ellenőrzésére, a fizikai belépés naplózására, a belépési engedélyek ellenőrzésére 2018. június 30-ig kellett volna a szükséges intézkedéseket megtenni. Ennek keretében az ügyfelek gördülékeny és kényelmes beléptetésére célszerű lett volna a megfelelő beléptető rendszert kiépíteni, amelyre azonban a Közgyűlés a 2018-as költségvetésben egyáltalán nem biztosított fedezetet. Erre a célra a 2019-es költségvetésben mintegy 50 millió Ft-ot javasoltunk, a FIDESZ-frakció azonban a javaslatunkat nem támogatja. Az un. ASP rendszer idei évben előirányzott, kötelező elindítása miatt ugyanakkor a fizikai biztonság előírt szintjének teljesítése tovább nem halasztható.
Szemben a FIDESZ közleményével, a vonatkozó jogszabályok nem csupán a szerverek fizikai védelmét írják elő, hanem valamennyi, az informatikai hálózathoz kapcsolódó eszközt, így különösen a számítógépes munkaállomásokat, de a papír alapon tárolt adatokat is védeni kell az illetéktelen hozzáféréstől. Mivel a Polgármesteri Hivatal valamennyi irodájában található legalább egy munkaállomás (számítógép), a teljes épület fizikai védelméről gondoskodnunk kell. Ezt a döntést nem dr. Márki-Zay Péter polgármester, hanem még dr. Korsós Ágnes címzetes főjegyző hozta meg.
A FIDESZ-frakció által kihúzott 50 millió Ft-os költségvetési előirányzatból biztosítani lehetne, hogy az ügyfelek által szabadon megközelíthető hivatali helyiségekhez, így különösen az ügyfélszolgálathoz és a pénztárakhoz előzetes ellenőrzés nélkül juthassanak el a polgárok, és csak a Polgármesteri Hivatal kiemelt védelmet igénylő részlegei legyenek kísérettel megközelíthetők. Ezen technikai berendezések nélkül nem tudjuk ezt a feladatot megoldani, azért sajnos az egész hivatalra a szigorúbb beléptetési rendet kell alkalmaznunk.
Sajnáljuk, hogy a FIDESZ-frakció nem támogatja az ügyfelek kényelmét és az információs biztonságot egyszerre szolgáló, a hatályos jogszabályok betartásával készülő rendszer kiépítését. Sajnálatosnak tartjuk azt is, hogy a Polgármesteri Hivatal előző vezetése a saját maga által alkotott és jóváhagyott szabályzatokat sem tartotta be. Annak felelősségét ugyanakkor nem tudjuk felvállalni, hogy a biztonsági intézkedések elmulasztása miatt az ügyfeleink személyes adatai illetéktelen kezekbe kerüljenek, és a Polgármesteri Hivatal működésének biztonsága is veszélybe kerüljön.
A Polgármesteri Hivatal természetesen továbbra is nyitva áll az ügyfelek előtt, akik az egyszerű és gyors beléptetést követően változatlan rendben intézhetik ügyeiket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód
Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt
Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat