Vásárhelyi apokrifek, titkok, érdekességek és forrásközlések – így összegezte az Emlékpontban csütörtökön bemutatott kötetének tartalmát Kovács Imre Attila irodalmár, a közgyűjtemény munkatársa Miklós Péterrel, az intézmény vezetőjével beszélgetve. Az Imago parvi mundi az Emlékpont Könyvek sorozat második kötete, a címet magyarra A mi kis világunk képeként fordíthatjuk, s mint a szerző elmondta: a könyv borítójára nem véletlenül került latin cím.

Kovács Imre Attilát saját érdeklődése motiválta arra, hogy a múltbéli Vásárhely eddig kevésbé ismert történeteire fordítsa figyelmét, a Vásárhelyi Őszi Tárlatok kialakulására, vagy a Bethlen Gimnáziumban egy időben tanított három tanár történetére, akiknek sorsát a történelem három különböző irányba terelte. Együtt kezdte pályáját Láng István, Sipka Sándor és Osváth Béla, akik közül Láng vasbetonszerelőként kellett, hogy megéljen, míg Sipka Sándorból egyetemi oktató, Osváthból pedig a Nemzeti Színház fődramaturgja lett.

A kötetben külön figyelmet szentel a szerző Tornyai Jánosnak, aki számára festménye, a Juss hozta meg az átütő sikert és a szerző állítja: a képet – amelyhez a festő számos vázlatot és variációt készített – nem is a műalkotással kapcsolatban gyakran emlegetett drámaiság, inkább a „démoni bírvágy” ábrázolása teszi egyedivé. Tornyai „pokrócember” volt, akit most már szeretünk, mert távol van – fogalmazta meg Kovács Imre Attila, aki párhuzamba állította vele pályatársat, Endre Bélát, akit sokan szerettek, hiszen kellemes, társasági ember volt – de a zseni közülük mégiscsak Tornyai volt.

Arról, hogy miért is választott kötetének latin címet, Kovács Imre Attila Gonda József tevékenységét felidézve válaszolt. Gonda hozta létre Hódmezővásárhelyen az első irodalmi-művészeti társaságot 1910-ben, amelynek lapjában Ady Endre is publikált, estjükre ellátogatott Hatvany Lajos és Gonda kötetének előszavát a Nyugatot alapító Ignotus írta. Gonda József kötete latin címmel (Semper idem) jelent meg és az Imago parvi mundi szerzője az ő emléke előtt tisztelegve választott szintén latin címet könyvének.

A beszélgetés során szó esett a helytörténet feladatáról és megfelelő attitűdjéről is, amelyről a szerző kijelentette: fontos, hogy a helytörténetírás ne csak unalmas lecke legyen, épp ellenkezőleg: feladata a hagyomány forradalmasítása.

Miklós Péter kijelentette: e kötet sem az általánosan lefogadott helytörténeti munkák jegyeit hordozza magán, hanem egy multidiszciplináris, egyedi, a szerző monogramjából alkotott jelzővel, igazi KIÁ-s mű. A szerző egyetértve fogalmazta meg: „gondolkodó vagyok, aki többféle »kiképzésben« is részesült az iskolákban, az egyetemeken és a mellettük működő műhelyekben”.

A kötet foglalkozik a mai vásárhelyi fiatalok világképével is. Rosszabbra számítottam – állítja a szerző, aki szociológiai igényességgel végzett felmérést a témában. Eredményeiről kijelentette: a vizsgálatban részt vett fiatalok Vásárhely-ismerete a közepesnél gyengébb, míg generációjuknak nincs programja és miközben őket a „hiperkritikus” hozzáállás jellemzi, hátra dőlnek az élet mozijában és elvárják a szórakoztatást. Azonban nyegle nagyképűségük mögött ott a segítség kérése, a vágy, hogy lényeges dolgokra motiválják őket – figyelmeztetett a szerző.

Az est során Mits Márton szaxofonművész improvizációkkal színesített előadása segítette a közönséget kapcsolódni a beszélgetés gondolataihoz.