Hírek
2017. Április 05. 17:34, szerda |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
A Gyermekvasút napja – április 8.
Szombaton ünnepli 69. születésnapját a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút, amelynek építését 1948. április 11-én kezdték el a budai hegyekben.
Ezzel a rendezvénnyel kezdődik a valamennyi kisvasutat bemutató éves programsorozat is.
Április 8-án tartják a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút napját. A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány és a budapesti Gyermekvasút közös rendezvénye egyúttal a Kárpát-medencei kisvasúti napok évadnyitója is.
A tavalyi kisvasúti naphoz hasonlóan Szépjuhászné állomáson kezdődik a program. A Budakeszi út szomszédságában lévő állomáson szombaton 10 órától térzenével várja az érdeklődőket a Gyermekvasút fúvószenekara, majd a nyitóünnepség után különvonat indul. Az idei rendezvényen is a vasútvonal egyik legkedveltebb látványosságát, a hárs-hegyi fordítóalagutat mutatják be az utasoknak. Az alagúttúrán gyalogosan kelhetnek át a fáklyákkal kivilágított, 198 méter hosszú műtárgyon. A beállókban a Gyermekvasút történetét és működését bemutató alkalmi kiállítás várja az érdeklődőket, majd vonattal folytathatják útjukat a hűvösvölgyi végállomásig.
A kisvasúti napi különvonat érkezése után Hűvösvölgyben a Gyermekvasút vasútmodellező szakköre várja az utasokat. Délután a rendezvény résztvevőit gumikerekű közúti kisvonat viszi le a Széll Kálmán térre.
A programra az ebéd árát is tartalmazó részvételi jegyeket szombat délelőtt 10 órától a különvonat indulásáig Szépjuhászné állomáson lehet megváltani. A rendezvény részletei a Gyermekvasút honlapján (www.gyermekvasut.hu) megtalálhatók.
Ezen a szombaton a déli órákban néhány menetrend szerinti személyvonat rövidebb útvonalon, csak Széchenyihegy és Szépjuhászné állomás között közlekedik. Ebben az időszakban Szépjuhászné és Hűvösvölgy között gumikerekű közúti kisvonatok szállítják az utasokat.
A Gyermekvasút első szakaszának építését 69 évvel ezelőtt, április 11-én kezdték el a Széchenyihegyen. Az egész évben üzemelő kisvasúton a szolgálatot 10-14 éves korú gyermekek látják el, 2015-ben a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült a közel 12 kilométeres vonal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
