Hírek
2016. Március 17. 12:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
A februári jegyváltási hajlandóságot is növelte a fokozott vasúti ellenőrzés
A szobi és a veresegyházi vonal után Érd és Budapest között folytatódik az akció.
Februárban öt nap alatt, a Budapest–Szob és a Budapest–Veresegyház–Vác vasútvonalak 170 elővárosi vonatán tartott fokozott jegyellenőrzést a MÁV-START. A jegybevétel mindkét vasútvonal esetében 35 százalékkal emelkedett 2015 azonos időszakához képest.
A kiemelt kontroll a reggeli és a délutáni csúcsidőszakot is érintette, az akció márciusban a Budapest–Pusztaszabolcs elővárosi vonalon folytatódik. A vasúttársaság ugyanakkor nemcsak a fokozott ellenőrzésekkel ösztönöz jegyváltásra, hanem a jegy nélkül utazók pótdíjtartozásainak behajtása érdekében is szigorúan lép fel.

A februári ötnapos kampány célja ezzel együtt sem a büntetés, hanem a jegyváltásra, azon belül is az elővételes vásárlásra ösztönzés volt, ami teljesült. A már említetteken kívül 30 százalékot meghaladó bevétel-emelkedést könyvelt el a MÁV-START Vác, Vác-Alsóváros, Rákospalota-Újpest, Erdőkertes, Veresegyház és Dunakeszi-Gyártelep pénztáraiban is. A Nyugati pályaudvar jegy-automatáinak forgalma is 60 százalékkal nőtt, bár ehhez az is hozzájárult, hogy 2015 folyamán az új típusú automaták száma emelkedett a pályaudvaron.
A jegyvizsgálóknak a fokozott ellenőrzés időszakában összesen 411 – jegy nélkül utazó és jegyet váltani a vonaton sem hajlandó – személyt kellett leszállítania a járművekről, az esetek közül 317 a délutáni időszakban történt. A fedélzeten, a jegy nélkül felszállóknak 775 darab jegyet értékesített a vasúttársaság, utólag befizetendő pótdíjat pedig 31 személlyel szemben kellett kiszabni. A hatósági kísérést ezúttal is a Készenléti Rendőrség biztosította, vonatonként két-két fővel. Atrocitás nem történt, egy körözött személyt viszont igazoltattak és előállítottak. Az akció márciusban is folytatódik a 40a számú, Budapest–Pusztaszabolcs elővárosi vasútvonalon – jellemzően Érd-felső és Kelenföld, illetve Ferencváros állomások között –, ugyancsak rendőrökkel és vasútőrökkel közösen.
A MÁV-START nemcsak a járatok fedélzetén jár el határozottan a bliccelőkkel szemben, hanem a felhalmozott pótdíjtartozások behajtására is kihasználja jogi lehetőségeit. 2015-ben csaknem 68 ezer esetben kellett utólag befizetendő büntetést kiszabni. Ezekben az esetekben – nem teljesítés esetén – a vasúttársaság követelésbehajtói a fizetést megtagadókat előbb postai felszólító levél, e-mail, telefon és/vagy SMS útján szólítják fel, majd szükség esetén követelésbehajtó céget vonnak be a folyamatba, amely így már a behajtás költségeit is felszámítja a nem fizető személyeknek. Az együttműködést tanúsítók esetében ugyanakkor egyéni fizetési konstrukciók, mérséklés és részletfizetés biztosítására is van lehetőség.
A jelenlegi legmagasabb, egy utashoz kapcsolódó tartozás – melynek rendezése folyamatban van – meghaladja a kétmillió forintot. Mivel a vonatokat rendszeresen jegy nélkül igénybe vevők esetében bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerülhet, a jelentős összeggel tartozók ügyében a MÁV-START a rendőrségi feljelentést is megfontolja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
