Városlista
2026. április 30, csütörtök - Katalin, Kitti

Hírek

2018. Január 08. 10:47, hétfő | Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

A dobogón kezdi 2018-at a Kosársuli U20-as csapata

A dobogón kezdi 2018-at a Kosársuli U20-as csapata

Nem megy valami fényesen a Vásárhelyi Kosársuli felnőtt együttesének az NBI B elit csoportjában.

Úgy tűnik azonban, hogy emiatt nem nagyon csüggednek az egyesület U20-as csapatának tagjai. A fiatalok ugyanis minden várakozást felülmúlva, a tabella harmadik helyén várják a 13. fordulót. A gárda ráadásul amellett, hogy igen jól működik csapatként, egy klasszis teljesítményű utánpótlás játékost, Béres Nándort is a soraiban tudhat.

A srácok mögött ráadásul egy, a korosztályban idén debütáló edző, Vas Péter áll. A szakember elmondta, hogy az idény előtt csak remélni tudta, hogy ilyen ragyogó produkcióval rukkolnak majd elő fiai. Szerinte a csapat sikere abból fakad, hogy minden meccsen van egy, vagy akár több extrát nyújtójátékos is. Béres Nándor minden mérkőzésen kiemelkedik a mezőnyből, de Tóth-Baranyi Richárd, Bálint Erik, Kun Gergő és Horvát Martin teljesítménye sem lebecsülendő. Az edző – aki egyben a felnőtt team oszlopos tagja is – kiemelte, mindenképpen meg szeretnék tartani pozíciójukat a szezon végéig, sőt még tovább mennének.

A Kosársuli jelenleg egyedüli vidéki csapatként van a legjobb négyben, amiben oroszlánrészt vállalt a felnőtteknél is számításba vett Béres Nándor. „Az MTK ellen megnyert első meccsünket követően a nyolcas döntőben való részvételt tűztük ki célul magunknak, és minden találkozó előtt ez lebeg a szemünk előtt. Szerintem jól haladunk a célunk felé, remélem az alapszakasz végén ünnepelhetünk majd” – nyilatkozta a fiatal kosaras, aki a szerzett pontok, a lepattanók, a blokkolt dobások és az összesített teljesítményindex kategóriákban is TOP 3-ban(!!!) van az egész mezőnyt tekintve.

Hozzátette: nem ez a legfontosabb számára, mivel ha egy meccsen nem megy annyira jól a játék neki, de nyernek, akkor is ugyanúgy örül a sikernek, amivel egyre közelebb kerülnek a rájátszáshoz. Ehhez szerinte hosszabb távon legfeljebb az megengedhető, hogy a Honvéd ellen kikapjanak, az összes többi meccsüket viszont hozniuk kell.

Az első akadály rögtön az MTK lesz, akik ellen január 10-én 16 órakor, a felnőttek előtt lépnek pályára a Hódtói Sportcsarnokban.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.

2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár

Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken

Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.