Hírek
2016. Január 31. 16:31, vasárnap |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök
A BÉKÉS NYERTE A RANGADÓT
Végig izgalmas mérkőzésen győzött a bajnokságban második Békés a Vásárhelyi Kosársuli otthonában.
Vas Péterék a harmadik negyed végéig teljesen partiban voltak ellenfelükkel, utána viszont már nem jött ki nekik a lépés. A kék-sárgák így szezonbeli hetedik vereségüket könyvelhették el.

Jól kezdtek a vendégek, Kertész 7 pontjára Vas egy hármassal, Mócsai egy kettessel válaszolt. Hiába egyenlítettek ki a kék-sárgák Krstic és Béres vezetésével ismét megléptek a békésiek. (9-19) Ám még nem volt vége, és Vejinovics majdnem félpályáról szórt utolsó másodperces trojkájával már csak 1 pont volt a különbség.
Az első negyedéhez hasonló volt a forgtókönyv a második elején: a Kosársuli vezetést szerzett, majd a sötét mezesek fordítottak. (25-29) Mócsai beállásával felélénkült a Vásárhely játéka, nem hagyták ellépni ellenfelüket, sőt Vas hármas vonal mögül szerzett kosara után már 39-39 állt az eredményjelzőn a félidőben.
Megint Komáék kezdtek jobban a nagyszünet után. 44-47-nél megtorpantak a a kék-fehérek, amit azonban Vejinovicsék nem igazán tudtak kihasználni. Már ekkor pattanásig feszültek az idegek a Hódtói Sportcsarnokban, ahol a vendégszurkolók igencsak befűtöttek. A periódus végéig óriási csata volt a pályán, de egyik együttes sem tudott nagyobb előnyre szert tenni.
52-53-nál indult a zárójátékrész, ám Kertésznek és Kovácsnak köszönhetően hattal elmentek a viharsarkiak. 4 perccel a vége előtt időt kértek a vendégek, akik ekkor már 7-tel vezettek. Kicsivel később dr. Elek András is időt kért, de már nem tudtak fordítaani. Úgy tűnt, hogy bedeszkázták a gyűrűt, a Hódmezővásárhelynek semmi nem ment be. 57-66-nál pedig már végig eldőlt, hogy a Békés megszerzi a győzelmet, és így is lett...
Vásárhelyi Kosársuli - Békési SzSK 60-68 (18-19, 21-20, 13-14, 8-15)
NBI B csoport, alapszakasz XIII. forduló vezette: Menyhárt F., Varga Z., Vadász Cs.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 550 néző.
Kosársuli: Nagy 3, MÓCSAI 8, Pavlovic 4, VAS 14/12, VARGA D. 15,
csere: Vejinovics 5/3, Csorvási 6, Czibere 1, Kis Molnár -, Rostás I. 4, Wirth -.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor
Békés: KRSTIC 15/9, KERTÉSZ 19/9, Vámos 4, Koma 9, Kovács 4,
csere: Molnár -, Csorba -, BÉRES 12/3, Zsíros -, Farkas 5/3.
Edző: Balog Vilmos
Dr. Elek András: "Sajnos ilyen támadójátékkal egy jobb csapat ellen még hazai pályán sem lehet győzni."
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 29. 13:00, szerda | Belföld
Kamatdöntés - Varga Mihály: egyhangúlag döntött a monetáris tanács az alapkamat szinten tartásáról
Egyhangúlag és egyetlen napirendi javaslatként döntött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az alapkamat szinten tartásáról
2026. Április 29. 10:00, szerda | Belföld
Találkozót kezdeményez az ukrán elnökkel Magyar Péter
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
2026. Április 29. 09:00, szerda | Életmód
Május 4-én kezdődnek az érettségi vizsgák
Május 4-én a magyar nyelv és irodalom, valamint a magyar mint idegen nyelv tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2025/2026-os tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
