Hírek
2017. Február 22. 09:45, szerda |
Helyi
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
A BAJNOKASPIRÁNS ÉRKEZIK VÁSÁRHELYRE
A december 10. óta veretlen, múlt heti győzelmével már második helyen álló Debrecen látogat szombat este 18 órakor a Hódtói Sportcsarnokba az NBI B csoportos bajnokságban.
A Vásárhelyi Kosársuli szurkolói így igazi rangadót láthatnak majd a hétvégén. A vendégek nem titkolt célja az A csoportba való feljutás.
Ezt támasztja alá az is, hogy mióta a szezont kezdő Ferenczi Tamás-Horváth Imre edzőpárost váltó Berényi Sándor-Ráthonyi Tamás duó ül a kispadon még nem találtak legyőzőre a cívisvárosiak. Legutóbbi vereségüket még a korábbi szakvezetők irányításával szenvedték el éppen Hódmezővásárhelyen. Akkor a Hepp-kupa nyolcaddöntőben Vas Péter utolsó másodperces hármasa döntött a 83-82-vel végződött összecsapáson. Azóta viszont óriásit fordult a világ a Debrecennel. Tovább erősödött az amúgy sem gyenge keretük, az első osztályú Zalaegerszegről igazolt Velkey, a Svédországból visszatért Szabó Miklós, valamint a kanadai irányító Jahmal Jones is extrát nyújt. Sőt mellettük nem feledkezhetünk meg a sokszoros válogatott szegedi Molnár András sem.
A harmadik helyen álló Kosársulinak riválisánál sokkal vegyesebb a teljesítménye az elmúlt időszakban. Igaz, hogy a kék-sárgák az elmúlt 5 mérkőzésükből négyet behúztak, de egyszer sem volt túl könnyű dolguk, hiszen szinte minden alkalommal nagy hátrányból fordítottak az utolsó percekben. Legutóbb Békésen azonban nem jött ki a lépés. Nagy akaratuk mellett Szabó Péterék mellett szól a hazai pálya is, amit eddig egyetlen ellenlábasuknak sem sikerült bevennie. Ráadásul a Kosársuli spílereinek fejében ott motoszkálhat a decemberi fergeteges DEAC elleni diadal is, ami óriásit lendíthet rajtuk a nehezebb percekben. Utasi Gábor fiainak a dobások terén mindenképpen javulnia kell, ha bravúros sikert akarnak elérni a fergeteges formában lévő, velük azonos, 12-4-es mutatóval álló Debrecennel szemben.
A Vásárhelyi Kosársuli-DEAC bajnoki rangadó 2017. február 25-én szombaton 18 órakor kezdődik. A belépés az MMBF Földgáztároló Zrt-nek köszönhetően ezúttal is ingyenes.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
