Hírek
2016. Szeptember 27. 15:17, kedd |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
50 százalékos vasúti utazási kedvezmény a budapesti Oktoberfestre

50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a MÁV-START a budapesti „Oktoberfest” rendezvényre utazóknak.
A kedvezmény bármely belföldi állomásról igénybe vehető Budapest-Keleti, Nyugati, illetve Déli pályaudvarra, Kelenföldre és Zuglóba. Az Oktoberfest szeptember 29 – október 2. között lesz az Ötvenhatosok terén.
A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra másodosztályon vehető igénybe, első osztály igénybevétele esetén a teljes árú különbözetet meg kell fizetni. Feláras vonat igénybe vétele esetén az adott vonatra érvényes felárat meg kell fizetni. Az utazás legkorábban a rendezvény első napját megelőző napon, azaz szeptember 28–án kezdhető meg, és a visszautazást legkésőbb a rendezvényt követő napon, azaz október 3-án be kell fejezni.
Az alkalmi menettérti jegy visszautazásra csak a rendezvény helyszínén történő lebélyegzés után érvényes. Az „Oktoberfest 2016” feliratú bélyegzés a rendezvény minden napján 14-20 óra között az Ötvenhatosok terén elhelyezett mobilpénztárnál történik. A bélyegzés elmulasztása esetén az alkalmi menettérti jegyet a jegyvizsgáló teljes árú menetjegyre egészíti ki, és pótdíjat is felszámít.
A kedvezmény a GYSEV vonalain nem vehető igénybe.
A kedvezményes jegyváltási lehetőségről és a felhasználás feltételeiről a MÁV-csoport honlapján és a MÁVDIREKT +36 (1) 3 49 49 49-es telefonszámán lehet tájékozódni. Telekom hálózatból hívja a +36 (30)499 4999-es telefonszámot, Telenor hálózatból pedig a +36 (20) 499 4999-es számot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.