A kiállítás olyan, a hatvanegy évvel ezelőtti magyar forradalom és szabadságharc folyamán jelentkező ismert és kevésbé ismert egyéni és közösségi cselekvési formákat mutat be, amelyek célja a kommunista diktatúra megszüntetése és a demokratikus Magyarország megteremtése volt.

A tárlatot a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatásával valósította meg, kurátora pedig Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetőj6e volt. A megnyitón az ötvenhatos eseményeket munkástanácsi elnökként megélt, majd a megtorlás során bebörtönzött Dávid Szaniszla idézte fel emlékeit. A kiállítás május 20-ig látogatható az Emlékpontban.

A tablókon többek között bemutatásra kerül a szegedi fiatalok által létrehozott Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége, valamint a hódmezővásárhelyi és a makói forradalmi tüntetések története, de megjelenik a katolikus egyház vezetésének az ötvenhatos forradalommal való szolidaritása.

Vásárhelyi vonatkozása a tárlatnak, hogy a városi Bethlen Gimnázium diákjainak forradalmi szerepvállalását éppúgy megismerhetik a látogatók, mint az egykori vásárhelyi szovjet emlékmű – Iván – ledöntésének folyamatát. Mindezeken túl a kiállítás megemlékezik Bibó István államminiszter, a szegedi professzor Péter László, valamint anéprajzkutató és művészettörténészBálint Sándor ötvenhatos tevékenységéről is, de az eddig kevéssé ismert szereplők közül olvashatnak a tárlat nézői az újszentiváni fiatalember, Putnik Tivadar történetéről, aki az elsők között követelte a szovjet csapatok hazánkból való kivonását 1956-ban.

Az utolsó tablón olvasható az akkor huszonéves Dávid Szaniszla története, aki személyesen osztotta meg emlékeit a megnyitó közönségével. Az akkor a mezőhegyesi mezőgazdasági gépüzemben gyakornokként tevékenykedő Dávid Szaniszlát ugyan először távollétében választották meg a munkástanács tagjának, később azonban a testület vezetőjeként is bizalmat szavaztak neki munkatársai. Mint elmondta: 1956 novemberében megkereste őt a kommunista párt két akkori vezetője, biztatván, mondja el meglátásait, hogyan lehetne jobbá tenni a pártot.

Dávid Szaniszla őszintén beszélt a két pártember előtt, kijelentve, hogy gerinctelennek tartja Kádár Jánost, amiért behívta a szovjet csapatokat. Az elhangzott vélemény „jó kezekbe” került, s Dávid Szaniszla ellen országos elfogatóparancsot adtak ki, csak a szerencsének köszönheti, hogy 1958 tavaszáig sikerült elkerülnie a letartóztatást. Szegedi otthonába mentek érte a hatóság emberei, akik az ávónak a Tisza Szálló Széchenyi téri épületében működő központjába szállították, majd mivel „reakciós tevékenységét” Békés megyében fejtette ki, Battonyára vitték, ahol két kihallgatásra is sor került.

Egyiken a saját maga által átélt eseményekről faggatták, míg a másodikon arra igyekeztek rávenni, hogy ismerőseiről mondjon terhelő adatokat. Dávid Szaniszla azonban nem adta fel őket. A Békéscsabán lezajlott tárgyalás után két év négy hónap börtönre ítélte az elsőfokú hatóság, amelyből az amnesztiának köszönhetően tizenhat hónap után szabadult.

A börtön után hiába keresett állást, mindenhonnan elutasították, végül a szegedi Fémipari Vállalatnál helyezkedhetett el, ahonnan húsz év munka után vonult nyugdíjba. S hogy mi tartotta benne a lelket az üldöztetés és a szabadságvesztés idején? Dávid Szaniszla kifejtette: katolikus hite és optimizmusa segítette túl a nehézségeken és ma is ez ad számára erőt. Azt is elmondta, hogy a tablókiállítás megnyitásának másnapján egy délvidéki csoporttal ötnapos olaszországi útra indul, ahol az első világháborús emlékhelyeket látogatják meg.