Hírek
2019. Január 31. 16:37, csütörtök |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Lebontva, átalakítva, megőrizve. Vásárhelyi épülettörténetek a Tornyai János Múzeumban
Időutazásra hívja az érdeklődőket a Tornyai János Múzeum 2019. február 5-én 17 órakor nyíló kiállítása, mely megidézi az egykor Hódmezővásárhelyre oly jellemző, mára már nagyrészt eltűnt mezővárosi hangulatot.
Megismerhetik azokat az épületeket – a polgárok, a gazdák és az iparosok házait, a külváros vályogházait, valamint az üzleteket és a malmokat –, melyek egykor meghatározták városunk arculatát.
A Szücs Ferenc és két ismeretlen fényképész által az 1960-as években és az 1970-es évek elején készített felvételeken látható épületek között van, amit már lebontottak, többüket jelentősen átalakították, és akadnak olyanok is, melyek a mai napig megőrizték az eredeti homlokzatukat. A kiállításban látható az egykor az Ady Endre utcán állt Solti-malom, amelyet nem sokkal a fotózás után lebontották, hogy helyén felépítsék a Munkásőrség székházát, de látható kép Steiner Ferenc tornyos házáról és cigányputriról is.
Egy másik, ismeretlen fényképész által az 1970-es évek elején készített fotókon látható, hogy Csúcs városrészben a házak homlokzatát igyekeztek karbantartani, néhol már az épületek korszerűsítésére is sor került, a homlokzatot kőpor vakolattal borították, az ablakokat nagyobbakra cserélték, a lábazatot alászigetelték és a kerítést már betonelemekből is készítettek.
A Bernátsky Ferenc történész-muzeológus által rendezett kiállítást Dömötör Mihály fotóművész nyitja meg, a tárlat március 31-ig látogatható a közgyűjtemény emeleti termeiben.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
